A fizetés biztonságáról a Paylike gondoskodik.

Napkereszt póló - fekete

100% pamut póló.
Magyar alapanyagból, Magyar munkával készült, 100% Magyar termék.

Az egyenlő szárú keresztet régóta őrizzük népművészeti hagyományunkban pl: matyó menyecskék fejdíszén és visszaköszön régészeti leletegyüttesen is pl.:a Bezdédi tarsolylemezen. A középen lévő kúpszerű napkorong egyételműen a Napot ábrázolja, hasonló jelentéssel bír,mint a svasztika, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi járási irányt is jelöl. Maga az egyenlő szár köré, szabályos körívet vonhatunk, mely egyrészt a Föld Nap körüli mozgására utal, gondolva itt a napszakok és évszakok váltakozására egyaránt. (Nap-éj egyenlőségek, Napfordulók).


A kör mivel önmagába visszatérő jel, az egység, az abszolútum és az eredeti tökéletesség jelképe. A teljesség, az egész szimbóluma, mint végtelen vonal egyszerre az idő és a végtelenség , az örök és az Egy. Az örök visszatérés, a ciklikus világszemlélet kifejezője. A kör mindig az isteni, az égi, a szellemi tartalom, szemben a négyzettel, amely az emberi, a földi, és a testi jelképe. A Nap élő szervezet, mely saját fényt, energiát áraszt, ezzel életet ad mindannyiunknak. Őseink ezt tiszteletben tartották, és egységes természeti világképben éltek, a legmagasabb áldozati szertartás, a fehér ló áldozás esetében, a ló a napot szimbolizálta. A napkereszt egyben egy ciklikus világképre is utal, a megújulásra, de egyben visszatérésre is, így a halhatatlan lélek szimbóluma is. Az egyenlő szár köré, szabályos körívet vonhatunk,időben a mindenség az évkör,a tavasz, nyár, ősz, tél, majd újra tavasz végtelen körforgása, kisebb egységet tekintve a napszakok egymás utánisága határolja be, térben pedig a a négy égtájon körbefutó bolygók és csillagok. Ha a napot elemi energiaként értelmezzük a természetben, s önmagunkban, akkor ez a tűz energia, amihez az élet, az erő, az akarat, kitartás és hősiesség kötődik.

A házakban azért égett a tűz, mert felfelé lobogásával annak a belső erőnek volt a szimbóluma, amely az emberben,de leginkább a harcosokban ég s amely a hősök csarnokába segíti őket. A tüzet a magyaroknál minden évbn újra szentelték, a szentelt tüzet az oltárra tették, s ezzel az embert mozgató belső erőt, a hont védő harcosok virtusát és a gabonát érlelő külső hőt egyaránt megáldották.

Forrás: / Mireisz László: A magyar vallás /

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Szállítási feltételek

Szállítási cím: Házhoz szállítást Budapestre és vidékre egyaránt lehet kérni. Szállítási címként szerepelhet a lakás, vagy akár a munkahely címe is, azaz Magyarország területén bármilyen szállítási cím megadható. A szállítási cím eltérhet a számlázási címtől is. Szállítási címként azt a címet érdemes megjelölni, ahol a vevő nagy valószínűséggel tartózkodik a szállítás várható időpontjában. A rendeléskor megadott szállítási címet utólag nem lehet módosítani!

Szállítási határidő: Amikor a rendelt termék elkészül, átadjuk azt a futárszolgálatnak a rendelés "feldolgozás alatt" állapotúból "teljesített" állapotú lesz.
Erről email értesítőt küldünk és a futárral is lehet egyeztetni következő munkanap, kézbesítés előtt!!! A termékek kis szériában készülő kézműves jellegéből adódóan várni kell a termékek elkészültére, ha azok nincsenek raktáron. Rendelés előtt a várakozási időről érdemes telefonon tájékozódni, a félreértések elkerülése végett!

Várakozási idő:
A termékek elkészítésére várni kell, ha azok nincsenek készleten. Mivel a könyvek és a pólók kivételével minden más termék kézműves termék, vagy kis szériás iparművészeti cikk, ezért a várakozás a termék gyártási idejétől és attól függ, mikor kerül a rendelt termék elkészítése sorra. ( Persze a könyvekre és a pólókra is várni kell, ha azok éppen nincsenek legyártva!) Ez lehet akár 4-8-12 hét, vagy terméktől függően több is. Bizonyos termékeknél, mint ötvös, kovácsolt termékek vagy az íjak esetében lehet hosszabb! Kérjük érdeklődjön telefonon rendelés előtt, és csak akkor rendeljen, ha biztos benne, hogy ki tudja várni a termék elkészültét! A Turánia nem vállal felelősséget a termékek bizonyos időpontra történő elkészítéséért, hiszen az minden esetben harmadik félen, külső beszállítón, készítőn, kézművesen múlik!
Érdemes rendelés előtt érdeklődni a várható várakozási időről! Nálunk a termékek 1 munka napot töltenek, amíg átcsomagoljuk őket, és máris postázzuk azokat a rendelőinknek.
Szállítási díj: A csomag méretétől, és a megrendelt árucikkek számától függetlenül, a szállítási díj 1990,-Ft.
30000ft felett a szállítás belföldre ingyenes!!!

Minimális rendelési határ: 3000ft.

Számla kiegyenlítése

A megrendelt termékek árát a vásárlók   vagy banki utalással  vagy kártyás fizetéssel tudják rendezni! 15000ft feletti rendelés esetén előre utalást kérünk! Ennek nem a bizalmatlanság az oka részünkről, hanem a befutó rendelések nagy mennyisége!

A Turánia Internet Áruház fenntartja magának a jogot a rendelt termékek árának, valamint a csomagküldési költségnek szállítás előtti rendezéséhez. (Általában 15 ezer forint felett!) Ilyenkor előre kérjük a kérdéses összeg átutalását számlaszámunkra. Számlaszámunkat emailben küldjük meg kedves vásárlóinknak.

Szállítás külföldre: Szállítást lehet kérni az Európai Uniós országokba is.
25EUR a szállítás díja 5kg-os súlyig az Európai Unió országaiba. Szállítási idő: 3-4nap. Külföldről érkező rendelés esetén a számlát banki átutalással kell kifizetni. Felvidékre (Szlovákiába) és Erdélybe (Romániába) csak 10EUR a szállítási költség 2kg alatt!!! A rendszer nem számolja a csomag súlyát, ezért ha a csomag súlyosabb lenne mint két kiló, az áruház emailban írja meg a konkrét szállítási költséget az előbb felsorolt két országba.

Garancia

Termékeinkre a törvény által előírt garanciát vállalunk. Sérült, törött termékekre, nem megfelelő használatból eredendő meghibásodásra a garancia nem érvényesíthető. A garancia érvényesítéséhez a hibás terméket vissza kell hozni vagy küldeni címünkre. A visszaküldés posta költsége a vásárlót terheli! A hibás/problémás termékeket ajánlott küldeményként kell postacímünkre feladni, a reklamáció jogszerűségének megállapítása után a terméket cseréljük és postázzuk a megadott címre.

Ha személyesen akarsz vásárolni, előtte célszerű felhívni minket, hogy az adott termék van-e raktáron!Ettől függetlenül persze mindig, mindenkit szívesen látunk!

A weblap üzemeltetője: SABIR Bt. 1027 Bp. Erőd utca 20. asz.: 22543930-1-41
Bolt telefon száma.: +361-790-3106;

Jogi tudnivalók a rendeléssel, a vevők elállási jogaival kapcsolatban az ÁSZF-ben és a Jogi Tudnivalókban olvashatsz.

További kérdések és észrevételek: turania@turania.hu

Jó böngészést, kellemes vásárlást, áldást békességet minden kedves látogatónknak!

Napkereszt póló - fekete

  • Gyártó: Szervető
  • Cikkszám: szervető
  • Készlet információ: Készleten
  • 8,869 Ft

  • Nettó: 6,983 Ft

Lehetséges opciók


Kapcsolódó termékek

Atilla kardja póló - fehér

Atilla kardja póló - fehér

Atilla kardja póló - fehérEgyedi tervezésű, az Atilla "kardjának" is tartott Bécsi szablya markolatá..

5,794 Ft Nettó: 4,562 Ft

Szervető-rakamazi turul póló - drapp

Szervető-rakamazi turul póló - drapp

Szervető-rakamazi turul póló - drapp 100% pamut minőség: I. osztály 100% magyar termék E..

9,341 Ft Nettó: 7,355 Ft

Csikós póló

Csikós póló

Csikós pólóEgyedi tervezésű, Csikós mintával díszített, rövid ujjú póló, többsoros, kézi szitanyomás..

5,794 Ft Nettó: 4,562 Ft

Szűrhímzés címerrel piké póló - fekete

Szűrhímzés címerrel piké póló - fekete

Szűrhímzés címerrel piké póló - feketeEgyedi tervezésű, szűrhímzés formával, címeres mintával díszít..

8,159 Ft Nettó: 6,425 Ft

Csodafiúszarvas ingpóló - zöld

Csodafiúszarvas ingpóló - zöld

Csodafiúszarvas ingpóló - zöld100% pamut minőség: I. osztály 100% magyar termék Egyedi terve..

8,159 Ft Nettó: 6,425 Ft

Atilla kardja póló - fekete

Atilla kardja póló - fekete

Atilla kardja póló - fekete 100% pamut minőség: I. osztály 100% magyar termék Egyedi tervezé..

5,794 Ft Nettó: 4,562 Ft

Csaba királyfi népe póló - kék

Csaba királyfi népe póló - kék

Csaba királyfi népe póló - kék100% pamut minőség: I. osztály 100% magyar termék Egyedi terve..

5,800 Ft Nettó: 5,800 Ft

Szervető-rakamazi turul  póló - kék

Szervető-rakamazi turul póló - kék

Szervető-rakamazi turul póló - kék 100% pamut minősé..

9,342 Ft Nettó: 7,356 Ft

Csodafiúszarvas póló - zöld

Csodafiúszarvas póló - zöld

Csodafiúszarvas póló - zöld 100% pamut minőség: I. osztály 100% magy..

5,794 Ft Nettó: 5,794 Ft

Címkék: Szervető, hímzett ruha