A fizetés biztonságáról a Paylike gondoskodik.
Vésett pécsi sisak
Sepsik István mûhelyébõl.
Az árban nincs benne a lánc fátyol, melynek ára 20000ft, lánccsuklya + 35000ft
10. századból származó sisaklelet alapján. Eredetije Pécsen került elõ földmunkák során, egyik leírás szerint csak magában, más források szerint emberi csontok társaságában, azaz sírleletként. Az ellentmondás továbbiakban is jellemzõje ennek a sisaknak, mivel általában varég testõr sisakjának tartják, úgynevezett rusz tipusú fazonnak, ám ennek ellentmond az az adat, hogy a kazárok már jóval elõbb használtak ilyen 4 lemezbõl készült sisakformát, és mint tudjuk, kabar néven velünk is jöttek az új hazába hont foglalni, tehát nem kellett orosz-viking harcos hozzá, hogy eleinkkel ide eljuthasson mint akár magyar, akár magyarrá lett kabar/kazár sisakja. Dr. Kalmár János: A népvándorlás-kor sisakjai címû munkájában említi, hogy némely nyugati kutató is az ilyen szerkezetû sisakok oroszföldön való elsõ megjelenését a magyarok dél-oroszországi elsõ betöréséhez köti. Azaz szerintük a magyar seregek vitték el oroszföldre, s csak azután vették át a kijev környéki rusz-vikingek, s terjesztették el lengyelföldön is. Igaz, egyes lengyel tudósok szerint ez a négylemezes sisakszerkezet kizárólagos lengyel találmány, csak ennek ellentmondanak azok a 7-9. század közötti Kijev környéki szablyás, páncélinges nomád sírok, ahol ilyenfajta sisakok kerültek elõ egyszerûbb és díszesebb verzióban is, de mind keletiesebb formát mutat, mint az \"igazi\" rusz sisakok, ráadásul semmilyen viking vagy orosz vallásra utaló dolog nem került elõ..., mint pl. Thor-pöröly vagy kereszt.
Így én is hiszek abban, hogy ez a pécsi sisak és a keleti leletek ottani magyar/kazár sisakok.

A vésett sisak keleti (íjász) népeknél évezredek óta elterjedt szokás volt, már az asszírok/szkíták idejében is. Hazánkban elõkerült a Dunából 11-12 század környékérõl egy teljes felületében vésett aranyberakásos káliznak tartott sisak.

sepsik 2007.05.01.

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Szállítási feltételek

Szállítási cím: Házhoz szállítást Budapestre és vidékre egyaránt lehet kérni. Szállítási címként szerepelhet a lakás, vagy akár a munkahely címe is, azaz Magyarország területén bármilyen szállítási cím megadható. A szállítási cím eltérhet a számlázási címtől is. Szállítási címként azt a címet érdemes megjelölni, ahol a vevő nagy valószínűséggel tartózkodik a szállítás várható időpontjában. A rendeléskor megadott szállítási címet utólag nem lehet módosítani!

Szállítási határidő: Amikor a rendelt termék elkészül, átadjuk azt a futárszolgálatnak a rendelés "feldolgozás alatt" állapotúból "teljesített" állapotú lesz.
Erről email értesítőt küldünk és a futárral is lehet egyeztetni következő munkanap, kézbesítés előtt!!! A termékek kis szériában készülő kézműves jellegéből adódóan várni kell a termékek elkészültére, ha azok nincsenek raktáron. Rendelés előtt a várakozási időről érdemes telefonon tájékozódni, a félreértések elkerülése végett!

Várakozási idő:
A termékek elkészítésére várni kell, ha azok nincsenek készleten. Mivel a könyvek és a pólók kivételével minden más termék kézműves termék, vagy kis szériás iparművészeti cikk, ezért a várakozás a termék gyártási idejétől és attól függ, mikor kerül a rendelt termék elkészítése sorra. ( Persze a könyvekre és a pólókra is várni kell, ha azok éppen nincsenek legyártva!) Ez lehet akár 4-8-12 hét, vagy terméktől függően több is. Bizonyos termékeknél, mint ötvös, kovácsolt termékek vagy az íjak esetében lehet hosszabb! Kérjük érdeklődjön telefonon rendelés előtt, és csak akkor rendeljen, ha biztos benne, hogy ki tudja várni a termék elkészültét! A Turánia nem vállal felelősséget a termékek bizonyos időpontra történő elkészítéséért, hiszen az minden esetben harmadik félen, külső beszállítón, készítőn, kézművesen múlik!
Érdemes rendelés előtt érdeklődni a várható várakozási időről! Nálunk a termékek 1 munka napot töltenek, amíg átcsomagoljuk őket, és máris postázzuk azokat a rendelőinknek.
Szállítási díj: A csomag méretétől, és a megrendelt árucikkek számától függetlenül, a szállítási díj 1990,-Ft.
30000ft felett a szállítás belföldre ingyenes!!!

Minimális rendelési határ: 3000ft.

Számla kiegyenlítése

A megrendelt termékek árát a vásárlók   vagy banki utalással  vagy kártyás fizetéssel tudják rendezni! 15000ft feletti rendelés esetén előre utalást kérünk! Ennek nem a bizalmatlanság az oka részünkről, hanem a befutó rendelések nagy mennyisége!

A Turánia Internet Áruház fenntartja magának a jogot a rendelt termékek árának, valamint a csomagküldési költségnek szállítás előtti rendezéséhez. (Általában 15 ezer forint felett!) Ilyenkor előre kérjük a kérdéses összeg átutalását számlaszámunkra. Számlaszámunkat emailben küldjük meg kedves vásárlóinknak.

Szállítás külföldre: Szállítást lehet kérni az Európai Uniós országokba is.
25EUR a szállítás díja 5kg-os súlyig az Európai Unió országaiba. Szállítási idő: 3-4nap. Külföldről érkező rendelés esetén a számlát banki átutalással kell kifizetni. Felvidékre (Szlovákiába) és Erdélybe (Romániába) csak 10EUR a szállítási költség 2kg alatt!!! A rendszer nem számolja a csomag súlyát, ezért ha a csomag súlyosabb lenne mint két kiló, az áruház emailban írja meg a konkrét szállítási költséget az előbb felsorolt két országba.

Garancia

Termékeinkre a törvény által előírt garanciát vállalunk. Sérült, törött termékekre, nem megfelelő használatból eredendő meghibásodásra a garancia nem érvényesíthető. A garancia érvényesítéséhez a hibás terméket vissza kell hozni vagy küldeni címünkre. A visszaküldés posta költsége a vásárlót terheli! A hibás/problémás termékeket ajánlott küldeményként kell postacímünkre feladni, a reklamáció jogszerűségének megállapítása után a terméket cseréljük és postázzuk a megadott címre.

Ha személyesen akarsz vásárolni, előtte célszerű felhívni minket, hogy az adott termék van-e raktáron!Ettől függetlenül persze mindig, mindenkit szívesen látunk!

A weblap üzemeltetője: SABIR Bt. 1027 Bp. Erőd utca 20. asz.: 22543930-1-41
Bolt telefon száma.: +361-790-3106;

Jogi tudnivalók a rendeléssel, a vevők elállási jogaival kapcsolatban az ÁSZF-ben és a Jogi Tudnivalókban olvashatsz.

További kérdések és észrevételek: turania@turania.hu

Jó böngészést, kellemes vásárlást, áldást békességet minden kedves látogatónknak!

Vésett pécsi sisak

  • 79,000 Ft

  • Nettó: 79,000 Ft

Kapcsolódó termékek

Pécsi Sisak

Pécsi Sisak

Pécsi Sisak Egy nyugati tudós szerint az ilyen tipusú sisak a magyarok megjelenésének idején tűni..

69,900 Ft Nettó: 69,900 Ft

Pécsi Sisak - lánctartó rudas

Pécsi Sisak - lánctartó rudas

Pécsi Sisak Finom lemezből összeállított sisak! (rozsdásodik) Láncfátyol ára + 12000ft. Lánccsuk..

74,900 Ft Nettó: 74,900 Ft

Stolbischei Kazár sisak

Stolbischei Kazár sisak

Stolbischei sisak Tipikus csúcsos keleti, a pécsihez hasonlóan több sziromból összeállított sisa..

64,900 Ft Nettó: 64,900 Ft

A kazazovói sisak

A kazazovói sisak

A kazazovói sisak A sisaktest 50ezer,Láncfátyol külön rendelhető hozzá! Bélelés nincs benne, á..

64,900 Ft Nettó: 64,900 Ft

Gnezdovói sisak

Gnezdovói sisak

Gnezdovói sisak Rendelésnél szükség lesz a pontos fejméretedre! Elkészülési idő kb. 4-8 hét! ..

64,900 Ft Nettó: 64,900 Ft

Pécsi Sisak orrvédővel

Pécsi Sisak orrvédővel

Pécsi Sisak orrvédővel Finom lemezből összeállított sisak! (rozsdásodik) A karanaevói kurgánba..

69,900 Ft Nettó: 69,900 Ft

Viking Sisak

Viking Sisak

Viking Sisak Az ára lánc nélkül értendő.A lánc25000 forint a sisak árán felül...

64,900 Ft Nettó: 64,900 Ft

Tuapse-i  Sisak

Tuapse-i Sisak

Tuapse-i Sisak Az ár lánc nélkül értendő.A lánc 20000 Forint a sisak árán felül. 1.5mm-es f..

64,900 Ft Nettó: 64,900 Ft

Rátétes orrvédős pécsi jellegű sisak

Rátétes orrvédős pécsi jellegű sisak

Rátétes orrvédős pécsi jellegű sisak A Fischer Aukciósház 2007 szeptemberi kínálatában (25. oldal..

74,900 Ft Nettó: 74,900 Ft

Címkék: Vésett pécsi sisak