A fizetés biztonságáról a Paylike gondoskodik.
Szervető-Rakamazi Turul női póló fekete

100% pamut

minőség: I. osztály

100% magyar termék

Egyedi tervezésű, a Rakamaz-strázsadomb lelőhelyen előkerült hajfonatkorongpár mintájának feldolgozásával díszítített, O nyakú, női póló, színes selyemcérnával hímezve

A motívumról:

A belső-ázsiai rokon népek mitológiája szerint a sas vagy turul az életfa csúcsán tanyázik, s onnan hozza le fiókák képében a kiválasztott személyek (különleges sámánok, táltosok vagy nemzetségfők, fejedelmek) lelkét. Más feltételezés szerint a madáralak azonos az Árpádok ősanyjának tartott, Emese álmában megjelent turulmadárral, aki elviheti a gyermekeit arra a földre, ahol az álom ígérete szerint belőlük dicső királyok lesznek. Szinte kizárólag csak a nők viseltek állatábrázolásos ékszereket, ötvösmunkákat – a férfi entitáshoz a növényi ornamentika tartozott. Néhány férfi sírban is leltek hajfonatkorongot, de nem azért, mert ők azt viselték, hanem a feltételezések szerint gyászoló kedvesük tette melléjük, hiszen már nem várták az „áldott állapotot” – a szeretett férfi elvesztése után már nem volt kitől. A turul tehát a lelket közvetíti, illetve ezzel lehet összefüggésben. A hajfonatkorongok révén pedig a férfi és női összetartozást is megjeleníti. Éppen ezért mi ezt feldolgozva alkottuk meg saját motívumunkat. Az eredeti mintán két fiókát vivő madár karmai között ezúttal a Nap és a Hold jelenik meg.

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó
Captcha

Szállítási feltételek

Szállítási cím: Házhoz szállítást Budapestre és vidékre egyaránt lehet kérni. Szállítási címként szerepelhet a lakás, vagy akár a munkahely címe is, azaz Magyarország területén bármilyen szállítási cím megadható. A szállítási cím eltérhet a számlázási címtől is. Szállítási címként azt a címet érdemes megjelölni, ahol a vevő nagy valószínűséggel tartózkodik a szállítás várható időpontjában. A rendeléskor megadott szállítási címet utólag nem lehet módosítani!

Szállítási határidő: Amikor a rendelt termék elkészül, átadjuk azt a futárszolgálatnak a rendelés "feldolgozás alatt" állapotúból "teljesített" állapotú lesz.
Erről email értesítőt küldünk és a futárral is lehet egyeztetni következő munkanap, kézbesítés előtt!!! A termékek kis szériában készülő kézműves jellegéből adódóan várni kell a termékek elkészültére, ha azok nincsenek raktáron. Rendelés előtt a várakozási időről érdemes telefonon tájékozódni, a félreértések elkerülése végett!

Várakozási idő:
A termékek elkészítésére várni kell, ha azok nincsenek készleten. Mivel a könyvek és a pólók kivételével minden más termék kézműves termék, vagy kis szériás iparművészeti cikk, ezért a várakozás a termék gyártási idejétől és attól függ, mikor kerül a rendelt termék elkészítése sorra. ( Persze a könyvekre és a pólókra is várni kell, ha azok éppen nincsenek legyártva!) Ez lehet akár 4-8-12 hét, vagy terméktől függően több is. Bizonyos termékeknél, mint ötvös, kovácsolt termékek vagy az íjak esetében lehet hosszabb! Kérjük érdeklődjön telefonon rendelés előtt, és csak akkor rendeljen, ha biztos benne, hogy ki tudja várni a termék elkészültét! A Turánia nem vállal felelősséget a termékek bizonyos időpontra történő elkészítéséért, hiszen az minden esetben harmadik félen, külső beszállítón, készítőn, kézművesen múlik!
Érdemes rendelés előtt érdeklődni a várható várakozási időről! Nálunk a termékek 1 munka napot töltenek, amíg átcsomagoljuk őket, és máris postázzuk azokat a rendelőinknek.
Szállítási díj: A csomag méretétől, és a megrendelt árucikkek számától függetlenül, a szállítási díj 1990,-Ft.
30000ft felett a szállítás belföldre ingyenes!!!

Minimális rendelési határ: 3000ft.

Számla kiegyenlítése

A megrendelt termékek árát a vásárlók   vagy banki utalással  vagy kártyás fizetéssel tudják rendezni! 15000ft feletti rendelés esetén előre utalást kérünk! Ennek nem a bizalmatlanság az oka részünkről, hanem a befutó rendelések nagy mennyisége!

A Turánia Internet Áruház fenntartja magának a jogot a rendelt termékek árának, valamint a csomagküldési költségnek szállítás előtti rendezéséhez. (Általában 15 ezer forint felett!) Ilyenkor előre kérjük a kérdéses összeg átutalását számlaszámunkra. Számlaszámunkat emailben küldjük meg kedves vásárlóinknak.

Szállítás külföldre: Szállítást lehet kérni az Európai Uniós országokba is.
25EUR a szállítás díja 5kg-os súlyig az Európai Unió országaiba. Szállítási idő: 3-4nap. Külföldről érkező rendelés esetén a számlát banki átutalással kell kifizetni. Felvidékre (Szlovákiába) és Erdélybe (Romániába) csak 10EUR a szállítási költség 2kg alatt!!! A rendszer nem számolja a csomag súlyát, ezért ha a csomag súlyosabb lenne mint két kiló, az áruház emailban írja meg a konkrét szállítási költséget az előbb felsorolt két országba.

Garancia

Termékeinkre a törvény által előírt garanciát vállalunk. Sérült, törött termékekre, nem megfelelő használatból eredendő meghibásodásra a garancia nem érvényesíthető. A garancia érvényesítéséhez a hibás terméket vissza kell hozni vagy küldeni címünkre. A visszaküldés posta költsége a vásárlót terheli! A hibás/problémás termékeket ajánlott küldeményként kell postacímünkre feladni, a reklamáció jogszerűségének megállapítása után a terméket cseréljük és postázzuk a megadott címre.

Ha személyesen akarsz vásárolni, előtte célszerű felhívni minket, hogy az adott termék van-e raktáron!Ettől függetlenül persze mindig, mindenkit szívesen látunk!

A weblap üzemeltetője: SABIR Bt. 1027 Bp. Erőd utca 20. asz.: 22543930-1-41
Bolt telefon száma.: +361-790-3106;

Jogi tudnivalók a rendeléssel, a vevők elállási jogaival kapcsolatban az ÁSZF-ben és a Jogi Tudnivalókban olvashatsz.

További kérdések és észrevételek: turania@turania.hu

Jó böngészést, kellemes vásárlást, áldást békességet minden kedves látogatónknak!

Szervető-Rakamazi Turul női póló fekete

  • Gyártó: Szervető
  • Cikkszám: szr
  • Készlet információ: Készleten
  • 7,686 Ft

  • Nettó: 6,052 Ft

Lehetséges opciók


Kapcsolódó termékek

Szervető-matyó V póló - sötétkék

Szervető-matyó V póló - sötétkék

Szervető-matyó V póló - sötétkék Matyó motívum-feldolgozással díszített, "V" nyakú, sormintás, ..

7,674 Ft Nettó: 6,043 Ft

Szervető-jászsági, hímzett denevérujjas blúz - bézs-barna

Szervető-jászsági, hímzett denevérujjas blúz - bézs-barna

Szervető-jászsági, hímzett denevérujjas blúz - bézs-barna anyaga: tunika: 95% opened viscose 5% l..

12,416 Ft Nettó: 9,777 Ft

Szervető-buzsáki vézás-szíves O póló - fehér

Szervető-buzsáki vézás-szíves O póló - fehér

Szervető-buzsáki vézás-szíves O póló - fehér anyaga: 94% pamut, 6% lycra minőség: I. osztály ..

7,686 Ft Nettó: 6,052 Ft

Szervető-buzsáki szarvasos O póló - fekete

Szervető-buzsáki szarvasos O póló - fekete

Szervető-buzsáki szarvasos O póló - fekete Buzsáki szarvasos motívummal díszített, O nyakú, női ..

7,686 Ft Nettó: 6,052 Ft

Szervető-jászsági O póló - kék

Szervető-jászsági O póló - kék

Szervető-jászsági O póló - kék Jászsági motívum-feldolgozással díszített, karcsúsított fazonú, O ..

7,674 Ft Nettó: 6,043 Ft

Szervető-kalocsai O póló - fehér

Szervető-kalocsai O póló - fehér

Szervető-kalocsai O póló - fehér Kalocsai motívum-feldolgozással díszített, "O" nyakú, sormintás..

7,674 Ft Nettó: 6,043 Ft

Szervető-torockói O póló - fekete

Szervető-torockói O póló - fekete

Szervető-torockói O póló - feketeTorockói motívum-feldolgozással díszített, "O" nyakú, teli mintás..

8,159 Ft Nettó: 6,425 Ft

Szervető-csipke pillangó O póló - fehér

Szervető-csipke pillangó O póló - fehér

Szervető-csipke pillangó O póló - fehér nyaga: 94% pamut, 6% lycra minőség: I. osztály 1..

7,687 Ft Nettó: 7,687 Ft

Szervető-csipke tulipán O póló - sötétkék

Szervető-csipke tulipán O póló - sötétkék

Szervető-csipke tulipán O póló - sötétkék  anyaga: 94% pamut, 6% lycra..

7,687 Ft Nettó: 7,687 Ft

Címkék: Szervető, hímzett ruha