Szinia
A magyar ház mágikus titka
Kategória: ŐSTÖRTÉNET
Kiadó: Egyéb
"Van egy álmom… Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyekből teljesen egyértelműen kiderül az idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni. Nekünk magyaroknak ugyanis olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán káoszt okoz. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amelyek a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek. … a magyar ház egy térbeli rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható; olvasata pedig a legmagasabb rendű dolog, ami a Földbolygónk létezi, és amely így hangzik: Isten."