Kis kettős keresztes pecsétgyűrű

Általában halmokon álló kettős /apostoli/ kereszt mintegy hétszáz éve része a magyar címertörténetnek. Valódi jelentéstartalma ősibb néphagyományokat idéz.

Szent István királyunk pénzein és más korai magyar érmeken, ékszereken jellegzetes kettős keresztek jelennek meg. /pl. hazatéréskori halántékkorongok/ Az éremképek középpontjában napot szimbolizáló nagyobb kereszt látható. E napkereszt fölé kisebb keresztet helyeztek, ez a napos tövű világfa a kettős kereszt eredeti értelmének ismeretét jelzi. A téli napfordulónak, a nap újjászületésének, a termékeny és gazdag korszak eljövetelébe vetett hitnek jelvénye ez.
Politikai szimbólumként a kettős kereszt azt jelképezi, hogy a középkori magyar királyság nem egyszerű, közönséges királyság volt, hanem főkirályság, a többi fölé emelt, megszentelt ország. A magyar királyságot már Károly Róbert idejében „az országok királynőjének" tisztelték Európában. Teljes fényében Nagy Lajos, Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás korában bontakozott ki, míg tragikus hanyatlásnak indulva el nem bukott a mohácsi vérmezőn. Ma már csak a kettős kereszt maradt belőle címerünkben, de emléke ma is él, és lelkiismeret vizsgálatra késztet.
Forrás:Varga Géza: A magyarság jelképei

Papp Gábor értelmezése szerint a rovásírásban a Gy betű egy kettős kereszt, szokás volt a mássalhangzók elé E hangot mondani: EGY. Az EGY elfogadott jelentése a régi magyar nyelvben: szent, vagyis Magyar Szent Föld, ha hozzávesszük a hármas halmot a rendezett államhatalom jelképeként értelmezve, s ekkor a rajta lévő Szent Korona azt mutatja, hogy ez királyság államformában valósul meg.


Mérete: 52-62
Súlya: 7gr
Anyaga: Ag925 Ezüst-


Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!
    Rossz           Jó

Kis kettős keresztes pecsétgyűrű

  • Gyártó: Ezüst Ékszer
  • Cikkszám: 831
  • Készlet információ: Rendelhető
  • 16,500 Ft

  • Nettó: 12,992 Ft

Lehetséges opciók


Kapcsolódó termékek

Nagy indás gyűrű

Nagy indás gyűrű

Nagy indás gyűrű Hun-Avar szíjvég - Moson megye Ősi ábrázolásokon megjelenített,díszítő elemmé s..

15,000 Ft Nettó: 11,811 Ft

ETRUSZK GYŰRŰ

ETRUSZK GYŰRŰ

ETRUSZK GYŰRŰ Ezüst 925 9 g..

15,000 Ft Nettó: 11,811 Ft

Napba Iramló Szarvas gyűrű

Napba Iramló Szarvas gyűrű

NAPBA IRAMLÓ SZARVASOK Szarvasos kőszál a Mörön falu ( Mongólia ) melletti áldozóhelyen. „Szkí..

15,000 Ft Nettó: 11,811 Ft

Keszthelyi hármaslevél gyűrű

Keszthelyi hármaslevél gyűrű

Keszthelyi hármaslevél gyűrű Keszthely-Honfoglalás kora. Hátul: Jadki templom rózsás rozettája X..

13,500 Ft Nettó: 10,630 Ft

Kis székely tulipán gyűrű

Kis székely tulipán gyűrű

Kis székely tulipán gyűrű Énlaka, unitárius templom festett karzata - székely kapuk díszítésein. ..

11,500 Ft Nettó: 9,055 Ft

Női istenfaleveles gyűrű

Női istenfaleveles gyűrű

Női istenfaleveles gyűrű A világfa vagy égig érő fa a magyar őshitben egyetemes világjelkép volt...

15,000 Ft Nettó: 11,811 Ft

Egyedi rovás gyűrű

Egyedi rovás gyűrű

Rovás gyűrű A rovásgyűrű rovása változtatható. Az ár tartalmazza az egyedi mintakészítést és a gy..

25,000 Ft Nettó: 19,685 Ft

Istargami oroszlános gyűrű

Istargami oroszlános gyűrű

Istargami oroszlános gyűrű Az oroszlán az ősidőkben először az erő, a bátorság és a férfiasság ..

15,000 Ft Nettó: 11,811 Ft

Köves Székely Tulipán Gyűrű

Köves Székely Tulipán Gyűrű

Köves Székely Tulipán Gyűrű Énlaka, unitárius templom festett karzata - székely kapuk díszítésein..

18,000 Ft Nettó: 14,173 Ft

Címkék: Magyar Ékszer